CHB – On-line foglalási rendszer!

Az időjárás most Budapesten:
CHB – On-line foglalási rendszer! ::  :: weather01
7 °C

2010. szeptember 06. hétfő

Armel Nemzetközi Operaverseny és Fesztivál Szegeden

2010-11-03

Kezdete:

Harmadszorra kerül megrendezésre Szegeden az Armel Operaverseny és Fesztivál a Mezzo és a Duna Televízió szervezésében.

A két műholdas csatorna együttműködésének köszönhetően  70 országba jutnak el az Operaverseny előadásai.  Idén a győztesek pénzjutalomban is részesülnek. A nemzetközi zsűri által a legjobbnak választott női és férfi eladó 10-10 ezer eurós díjban részesül, ugyanakkor a nevezési díj a felére csökken.  Az első válogatásra tavasszal kerül sor Budapesten, Moszkvában, Párizsban, New Yorkban és Bergenben. A második forduló májusban lesz Szegeden. A döntőnek 2010. november 3-17. között idén is a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont. 2010-ben ismét négy külföldi és egy magyar operaházzal működnek együtt: a norvégiai Den Nye Opera Bergen, a cseh Josef Kajetán Tyl Színház Plzen, a krakkói Opera, a new york-i Dicapo Opera és Debrecenből a Csokonai Színház.


A magyar rendezők közül Alföldi Róbert Bergenben, Vidnyánszky Attila New Yorkban, Szász János Krakkóban állít színpadra művet.


További információ: www.operaverseny.hu 

Ára:

Iratkozzon fel hírlevelünkre, melyből folyamatosan értesülhet akcióinkról, budapesti programokról!

Top 5

Valuta
árfolyamok

A hotelek FT-ban adják meg áraikat. Utazás előtt tájékozódjon a valutaárfolyamokról! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a valuta árfolyam nagymértékű ingadozása miatt a honlapunkon szereplő árak változhatnak!